Megszünteti 13 éve működő cégét Orbán apja
Pedig a cég tavaly majdnem megtriplázta az árbevételét.
Pedig a cég tavaly majdnem megtriplázta az árbevételét.
Évi egymillió tonnára növelné bányájának termelését a miniszterelnök apja. A környezetvédelmi kockázat ellenére zöld utat kapott az önkormányzattól.
Orbán Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek „csak” egy 24 milliós megbízás jutott.
Két nyereséges év után tavaly újra veszteséges az Orbán-család egyik legfontosabb bányászati cégének eredménye, osztalékot sem tudtak fizetni.
Állami építkezésen dolgozik alvállalkozóként a miniszterelnök apjának cége a Direkt36 által kiperelt iratok szerint, pedig Orbán Viktor korábban azt hangoztatta: fontosnak tartja, hogy családtagjai ne vegyenek részt állami beruházásokon.
A miniszterelnök öccse, Orbán Áron a Nehéz Kő után a NAKK-ból is kiszállt.
A Nehéz Kő Kft. a korábbi hírek szerint egy másik Orbán-cégtől vett át szállítmányozási feladatokat, és azóta is szépen gyarapodott. A társaságban eddig úgy tűnt, hogy Orbán Viktor testvére az egyetlen biztos pont.
Szlovákiai vállalkozókkal alapított céget ifj. Orbán Győző, a miniszterelnök öccse.
Az Orbán családnak közvetlen haszna származhat a paksi atomerőmű bővítéséből. Ebben segíthet a kormány határozata az acélipari cselekvési programról, amely egyúttal az oroszoknak is kedvez.